A nyelv közösségi perspektívája

Utolsó módosítás: 2017. július 06.

Nemzetközi anyanyelvi konferencia a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen

2017. június 30-a és július1-je között rendezték meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen A nyelv közösségi perspektívája elnevezésű konferenciát. A konferencia célja, hogy bemutassa a Kárpát-medence különböző egyetemein a nyelvi sokszínűséggel kapcsolatban végzett nyelvészeti és interdiszciplináris kutatásokat. A 7 éves fiatal magyar egyetem hagyományt teremtett a most lezajlott 3. konferenciával. A gazdag programban 27 előadás hangzott el. Az előadók a nagyváradi egyetemen kívül az ELTE-ről, a Debreceni Egyetemről, a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem csíkszeredai karáról, a Szegedi Egyetemről, az Eszterházy Károly Egyetemről és a révkomáromi Selye János Egyetemről érkeztek. A jó hangulatban zajló konferencia munkakonferenciának is beillett, hiszen az előadók egymás munkája iránti nagy érdeklődéssel, egymás gondolatait kiegészítve folytattak eszmecserét. Az első napon a fogadáson, majd a második napi konferenciazárás után egy étteremben folytatódott a baráti és tudományos eszmecsere.

Az Eszterházy Károly Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetét 3 oktató képviselte a következő előadásokkal:

Dr. habil. Lőrincz Julianna: A nyelvi variativitás kérdései az anyanyelvtankönyvekben

Dr. Onder Csaba: Nyugati nyelv – keleti eredet. Kölcsey és a magyar nyelv természete

Dr. H. Tomesz Tímea: Tudósítások új formában, új kommunikációs környezetben

A szervezők reményei szerint a hagyományos konferenciának két év múlva lesz folytatása, és a munkába még több egyetem kutatói bekapcsolódnak határon innen és túl, a Kárpát-medence különböző magyar egyetemeiről.

 

 

 

 

 

 


< Vissza