Dante-nap

Utolsó módosítás: 2021. március 22.

Az olasz kormány az Accademia della Crusca kezdeményezésére március 25-ét nemzeti Dante-nappá (Dantedí) nyilvánította. „Dante megtestesíti az olasz nyelvet, az ország egységét, Itália eszméjét” – hangoztatta Dario Franceschini kulturális miniszter, aki arra hívta fel a tanárok és diákok figyelmét, hogy ezen a napon az Isteni színjáték szerzőjének műveit olvassák.

Dante Alighieri (1265-1321) remekműve, az Isteni színjáték a külföldön legtöbbet olvasott olasz nyelvű műalkotás. A költő Isteni színjáték című művében nemcsak a menny, pokol és purgatórium háromdimenziós képét festette meg, hanem korának történelmi, tudományos és filozófiai tudását is összekapcsolta egy halhatatlan szerelem történetével. A műben Dante 1300. március 25-én kezdi meg túlvilági útját. Az olasz nyelv atyjaként tisztelt Dante 1321-ben halt meg Ravennában.

Halálának 700. évfordulójára Olaszországban idén ünnepségsorozattal emlékeznek. „Dante sok mindent szimbolizál, ami összetart bennünket: Ő az ország egysége, ő az olasz nyelv, ő maga Olaszország gondolata" – mondta Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.
A költő tiszteletére életrajzi filmet forgat Pupi Avati. A 82 éves olasz filmrendező. A forgatókönyv Dante egykori életrajzírója, Giovanni Boccaccio Dante élete című műve alapján készült, melyen számos ismert Dante-szakértő is dolgozott.

Az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézete (EUNIC) a Giornata mondiale della poesia (A Költészet világnapja) című eseményét március 22-én tartották, melyet idén Dante halálának 700. évfordulója alkalmából a római Dante Társaság elnökségével közösen szervezett. A költő-filozófus előtt tisztelgő nemzetközi eseményen Magyarországot Lackfi János képviselte. Az tartott online felolvasóesten 13 ország egy-egy népszerű költője mondta el élményeit, érzéseit Dantéval és a művészettel kapcsolatban, párhuzamot vonva saját jelenünkkel is, vagy olvasta fel kifejezetten erre az alkalomra írt versét. Az alábbi videón 31:45-től hallhatjuk Lackfi János gondolatait:
https://youtu.be/V48Tc-KBo2w

A Dante-nap alkalmából az MTA Irodalomtudományi Intézet, XVIII. századi Osztály tudományos tanácsadójának, Sárközy Péternek tanulmányát ajánljuk hallgatóink figyelmébe. Az értekezés a Nuova Corvina folyóirat idei első számában, a Dante-év elején jelent meg, melynek témája Dante költészetének és erkölcsi tartásának Babits Mihályra gyakorolt hatása az I. világháborúban és az azt követő években.

A tanulmány az alábbi címen érhető el:
Sárközy Péter: Dantedí


< Vissza