Hallgatónk a Bihari Nyári Egyetemen

Utolsó módosítás: 2018. szeptember 16.

Idén is megnyitotta kapuit - immár harmadik alkalommal - a Bihari Nyári Egyetem, melynek ismét Berettyóújfalu adott otthont 2018. július 23–27 között. Egyetemünket a rendezvényen Bugya Anikó képviselte.

Hallgatónk beszámolója:

"A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Partiumi Keresztény Egyetem által rendezett eseményen legnagyobb számban egyetemi hallgatók vettek részt (Nagyváradról, Egerből és Budapestről), és emellett neves előadók Kolozsvárról, Nagyváradról, Debrecenből, Újkígyósról és Érmellékről.
Berettyóújfalu alpolgármestere a megnyitójában kiemelte a határon átívelő kapcsolatok erősítésének fontosságát. Az előadások során több alkalommal is hallhattunk Nagyváradnak a magyar irodalomban és nyelvészetben betöltött fontos szerepéről.
Ebben az évben a fő téma a szülőföld szálai, kulturális és nyelvi topográfia volt. A genius loci, a névkultúra tanulmányozása műhelymunkával volt egybekötve, megengedték a téma körbejárását több szempontból is, maguk az előadók is más és más szakterületeket képviseltek.
Az érdekes előadások mellett volt város- és honismereti séta Balázs Géza tanár úr és Vesszős Balázs vezetésével és szakmai kirándulás Érmelléken és Bárándon. A programok felépítésében a szervezők különös hangsúlyt fektettek arra, hogy a résztvevők ismereteit hasznos információkkal gazdagítsák, de emellett bőven jutott idő a kikapcsolódásra, strandolásra és a kellemes nyáresti beszélgetésekre, művelődési vetélkedőre is. Így amellett, hogy a Nyári Egyetem gazdagon mérte a tudományos ismereteket, volt lehetőség kötetlen információ- és eszmecserére. Az ott eltöltött öt napban jól kiegészítette egymást a programok és előadások komoly szakmaisága a délutánok könnyed beszélgetéseivel.

 

Bugya Anikó Judit
III. magyartanár–erkölcstan- és etikatanár"

 


< Vissza