II. Magyartanárok találkozója

Utolsó módosítás: 2019. október 08.

A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 2019. október 5-én tartotta a Magyartanárok II. találkozóját. Ezúttal az 1990-1995 között végzett volt hallgatókat hívták meg egy baráti beszélgetésre, múltidézésre.

Először Pintér Márta Zsuzsanna, a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar dékánja köszöntötte a találkozó résztvevőit, majd Németh Márta IV. éves ének-zene-matematika szakos hallgató adott elő néhány népdalt.
Ezután Kusper Judit intézetvezető mutatta be az elmúlt évek történéseit, a karon és a magyar szakon folyó képzéseket, szakirányú továbbképzéseket. A nagy érdeklődéssel kísért ismertető után az Eszterházy Károly életéről, küzdelmeiről szóló filmből tekintettek meg egy részletet a vendégek, majd felfedezték a felújított Líceumot és a Kápolnát, ahol a volt ének-zene szakos hallgatók meglepetéskoncertet is adtak társaiknak.
A program hivatalos része ezzel véget ért: ezután kávé és egy kis sütemény mellett sokáig beszélgettek, nosztalgiáztak az évfolyamtársak, volt hallgatóik és tanáraik.
A Magyartanárok találkozóját először tavaly, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az intézet. A tavalyi és idei pozitív visszajelzések azt bizonyították, hogy szükség van ezekre a rendezvényekre, a szakmai és emberi kapcsolattartásra. Ezért jövőre is megszervezzük a találkozót: 2020 októberének első szombatján jön a Magyartanárok III. találkozója!

Fotók: Balogh Tibor


< Vissza