Lőrincz Julianna köszöntése

Utolsó módosítás: 2020. december 04.

Lőrincz Julianna, az Eszterházy Károly Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének nyugalmazott főiskolai tanára, valamint a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének egyetemi docense 2020-ban töltötte be 70. életévét.

A kerek évforduló alkalmából a két intézmény oktatói, volt kollégái, tanítványai Stílus – variativitás – műfordítás címmel köszöntő kötetet szerkesztettek számára, amelyet a járványhelyzet miatt 2020 novemberében online köszöntés és kötetbemutató keretében adtak át az ünnepeltnek. A rendezvényen Domonkosi Ágnes méltatta az ünnepelt pályáját, hangsúlyozva, hogy az egyetemünkön több mint 30 éven át oktató Lőrincz Julianna munkáját mindvégig meghatározta a tudomány, a kutatás és az oktatás iránti elkötelezettség, a folyamatos publikációs tevékenység, a szakmai együttműködések, kapcsolatok kiépítésének eredményessége, a hallgatókkal pedig a tanórán is sikeres, de azon jóval túlmutató gyakorlat. A Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője, Lőrincz Gábor pedig bemutatta a Komáromban kiadott kötetet, amelyben az ünnepeltet a kutatási területeihez kapcsolódó tanulmányokkal lepték meg a szerzők.

 

 

 

 

4

 

 


< Vissza